A lovagok kora
3. fejezet · Olvasósarok — Rodosz
A lovagok kora
Rodosz fővárosát ma is hatalmas kőfal veszi körül, bástyákkal, tornyokkal és nehéz kapukkal — ez Európa egyik legépebben megmaradt lovagvárosa. Körülbelül 600 évvel ezelőtt a johannita lovagok laktak itt: páncélos vitézek, akik messzi földről érkeztek a szigetre, és majdnem 200 évig ők vigyázták.
Lovaggá válni nem volt könnyű. A fiúk már 7 évesen apródnak álltak egy lovag mellé: megtanultak lovagolni, vívni és íjjal lőni, közben pedig szolgálniuk is kellett. Ha ügyesek voltak, fegyverhordozók lettek, és csak sok-sok év tanulás után, felnőttként ütötték őket lovaggá egy ünnepélyes szertartáson.
Egy teljes lovagi páncél 20–25 kilót nyomott — mintha egy nagyobb kutyát cipelnél magadon egész nap. Mégis, egy gyakorlott lovag páncélban is fel tudott ülni a lovára, sőt futni és harcolni is tudott benne. A sisak keskeny résein viszont alig látott ki, ezért a csatában a címerek színeiről ismerték fel egymást.
Amikor Rodosz városában járunk, végigsétálhatunk a Lovagok utcáján, ahol a lovagok házai állnak, és bemehetünk a Nagymesterek palotájába is. Odabent páncélokat és mozaikpadlókat láthatunk, az udvaron pedig hatalmas kupacokban állnak a kőből faragott ágyúgolyók — mind igazi!
- A rodoszi várfalak néhol 12 méter vastagok — szélesebbek, mint egy osztályterem.
- A lovagok házainak falán ma is látszanak a kőbe faragott címerek — meg lehet keresni őket a Lovagok utcájában.
- Egy lovagi kard körülbelül másfél kilót nyomott — emeld meg otthon a másfél literes ásványvizes palackot, és képzeld el, hogy azzal kell harcolni!
- A várat régen vizesárok védte — ma száraz, és sétálni lehet benne.